Hárman összeütköztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Egy 43 éves jánossomorjai férfi közlekedett Renault típusú személygépkocsijával 2023. április 18-án 16 óra 10 perckor a 82-es számú főúton Győr felől Nyúl irányába. Haladása során – mivel gépkocsija sebességét nem megfelelően választotta meg -  átsodródott a szemközti sávba, és nekiütközött egy szabályosan közlekedő Mercedes típusú járműszerelvénynek. Az ütközés erejétől a Renault a Mercedes mögött közlekedő Suzuki típusú személygépkocsiba csapódott, majd a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban került nyugalmi helyzetbe.  A balesetben a Renault és a Suzuki sofőrje is megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

1

5

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

3

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra