Hárman sérültek
Ketten könnyen és egy személy súlyosan sérült az elmúlt 48 órában Tolna megy útjain
Könnyű sérüléses baleset történt 2021. szeptember 11-én 12 óra 15 perckor az 56-os számú főút 27-es kilométerszelvénye közelében. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján egy Suzuki motorkerékpár hajtott Dunaszekcső irányából Bátaszék irányába, amikor egy jobbra ívelő lejtőn, előzés közben áttért a bal oldalra, és ott neki ütközött a szembe közlekedő Mercedes Benz típusú autó bal oldalának. A baleset során a motor vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.
Súlyos sérüléses baleset történt 2021. szeptember 12-én 16 óra 45 perckor Kölesden. Egy BMW közlekedett a településen, amikor a sofőr eddig tisztázatlan okból elvesztette az irányítást a jármű felett, letért a jobb oldali füves útpadkára, ahol nekiütközött egy jelzőtáblának, majd a gépkocsi bejáró beton híd oldalfalának. A baleset során a jármű vezetője könnyű, míg utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A hétvégén további négy anyagi káros baleset történt Tolna megye útjain. Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy a szabályok betartásával közlekedjen, mutassanak egymás iránt toleranciát, legyenek óvatosak és türelmesek, hogy
… mindenki hazaérjen!