Hétvégi közlekedési prognózis

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A 2017. március 3. és 2017. március 5. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken országszerte napos időre számíthatunk, csupán fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, csapadék nem lesz. A szél délire fordul, a Dunántúlon sokfelé megélénkül, a Kisalföldön olykor meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 10 és 16 fok között várható, a déli megyékben lesz a melegebb. Késő estére 2 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, de helyenként fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Csapadék nem várható. Éjszaka kezdődik felhőzet-növekedés, ekkor már helyenként kisebb csapadék is lehet. A déli szelet erős, a Dunántúl északi felén viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Vasárnap délelőtt még szakadozottabb lehet a felhőzet, majd többnyire erősen felhős vagy borult égre számíthatunk. A nap első felében elszórtan valószínű kisebb csapadék, délután, este már egyre többfelé várható eső, zápor. A déli szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 13 és 17 fok között várható. (www.met.hu)

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M1

  • 2017. február 27-től 2017. március 5-ig a 12+200-66+500 km szelvényben a jobb-bal pályatesten az előzősáv és a leállósáv zárása, a szalagkorlát javítása miatt, mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

M3

  • 2017. február 27-től 2017. március 5-ig a 88 km szelvényben a jobb pályatesten H1 majd H2 sáv zárása, VÉDA portál javítása miatt, mobil tereléssel (9 óra és 11 óra között), 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2017. február 27-től 2017. március 5-ig a 88 km szelvényben a bal pályatesten H1 majd H2 sáv zárása, VÉDA portál javítása miatt, mobil tereléssel (11 óra és 13 óra között), 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2017. március 4-én a 170-160 km szelvényben a bal pályatesten haladósáv zárása, kátyúzás miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
  • 2017. március 5-én a 160-150 km szelvényben a bal pályatesten haladósáv zárása, kátyúzás miatt, kiépített mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett.

A rendelkezésre álló információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell! 

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2017. március 4. (szombat) 22 órától március 5. (vasárnap) 22 óráig tart.

Március 1-jétől a 7-es (EURO 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik téli mentessége megszűnt! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem szabad „hazagurulni”, ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozik.

Figyelmeztetés a közlekedőknek

A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Az évszak közlekedési jellemzőire figyelemmel gépjárművezetőként legyünk körültekintőbbek és előzékenyebbek a gyalogosokkal szemben.

Türelmesen és körültekintően, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessenek!

Biztonságos és balesetmentes közlekedést!

Az egyes országokra, így például a szomszédos Ukrajnára vonatkozó utazási információk, tanácsok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján olvashatóak, a konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak.

Ausztria a schengeni belső határokon átvezető utakon 2016. április 25-től folytat gyakoribb ellenőrzést. Ennek következtében több volt határátkelőhelyen, határon átvezető úton, elsősorban Hegyeshalom, Sopron, Kópháza, Fertőd térségében Ausztria felé torlódás alakulhat ki, ahol a várakozás akár a 30-240 percet is meghaladhatja.

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken megnövekedett forgalommal lehet számolni a kilépő személyforgalomban, amely 15-30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A hétvégén mindkét irányban számolhatunk élénkebb forgalommal, ami esetenként akár 15-30 perc várakozást is előidézhet a személyforgalomban. Vasárnap délutántól estig a belépő irányban kell várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 15-30 percet.

A teherforgalomban a be- és kilépő irányokban is lehet várakozás kialakulásával számolni a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

Csongrád megye

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban pénteken 30 perc várakozás alakulhat ki. Belépő irányban vasárnap déltől estig 30-60 perc várakozás alakulhat ki a személyforgalomban. A hétvégén napközben is kialakulhatnak kisebb nagyobb várakozások, amelynek mértéke 15-30 perc is lehet. A teherforgalomban pénteken és szombaton, illetve jövő héten hétfőn elsősorban kilépő irányban akár 30-120 perc várakozás alakulhat ki.

Csanádpalota-Nagylak (Nădlac) autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban kilépő irányban 60-180 perc, belépő irányban 180 percet meghaladó várakozás kialakulásával is lehet számolni pénteken és jövő héten hétfőtől csütörtökig.

Ásotthalom és Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 15-30 perc várakozással lehet számolni a személyforgalomban a határátkelőhelyek nyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

Békés megye

A megye közúti határátkelőhelyein, nem számolunk várakozás kialakulásával.

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen, a teherforgalomban március 3-án 15 óra és 22 óra, valamint 4-én 9 óra és 22 óra között kilépő irányban 120 perc várakozás kialakulásával számolunk. Szintén a kilépő irányban március 6-án 5 óra és 15 óra között 120 perc várakozás kialakulásával számolunk.

Várakozás alakulhat ki a belépő irányban is a teherforgalomban március 4-én 12 óra és 22 óra között, valamint március 6-án 5 óra és 15 óra között, amelynek mértéke elérheti a 60 percet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként szombat déltől hétfő estig, amely a 60 percet is elérheti a belépő irányban. Kilépő irányban szombat és vasárnap, illetve hétfőn délelőtt 60-120 perc várakozás alakulhat ki. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyforgalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől csütörtök estig, amelynek mértéke akár 60-120 perc is lehet.

A teherforgalomban forgalomtorlódás várható kilépő irányban, melynek mértéke akár 60-180 perc is lehet.

A 7 óra és 19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a határátkelőhely nyitásakor, illetve főként zárásakor, melynek mértéke elérheti a 30-60 percet is.

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 08.00-16.00 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk. A határátkelőhelyen a nyitást követően és a zárást megelőzően várakozás kialakulásával lehet számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet.

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban kilépő irányban a hétvégén 30-60 perc várakozással számolunk. A belépő irányban szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden várakozás kialakulásával kell számolni, melynek mértéke elérheti a 30 percet is.

Csengersima és Vállaj közúti határátkelőhelyen belépő irányban a reggeli, illetve a délelőtti órákban, továbbá a kilépő irányban a délutáni és az esti órákban 15-30 perc várakozással lehet számítani. Csengersima közúti határátkelőhelyen bármely napszakban kialakulhat 30 perc várakozás elsősorban a hazatérő és visszautazó román vendégmunkások csoportos utazása miatt.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

<< Vissza az előző oldalra