Hétvégi közlekedési prognózis
Az alábbi, közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők a 2013. augusztus 30. és szeptember 1. közötti hétvégén.
Pénteken országszerte számíthatunk napsütésre, bár főként a középső, északi és északkeleti tájak fölött időnként több lehet a felhő, és egy-egy futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Gyenge, mérsékelt marad a légmozgás, de délkeleten egy-egy élénk északias széllökés előfordulhat. Hajnalban 9-15°C, délután 22-26°C várható.
Szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján többnyire napos, késő nyári idő várható, időnként ugyan megnövekedhet kissé a felhőzet, de eső nem valószínű. Délután 25°C körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap kezdetben még kellemes napos idő lesz a jellemző, majd délután északnyugat felől egy hidegfront érkezik, melynek hatására északnyugatira fordul a szél, megélénkül, megerősödik, valamint elszórtan záporok, esetleg zivatarok is kialakulhatnak.
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:
M0:
az M1-től az M5 autópálya felé (jobb pályán) a 23+100-25+000 km szelvények között két sávot érintő terelés az 51. sz. főúti csomópont építés miatt;
a bal pályatest 13+200-12+100 km szelvények között irányrendeződési sáv építése miatt sávelhúzás;
a bal pályatest 24+200-23+200 km szelvények között betonpálya építése miatt 2 sávot érintő terelés;
a bal pálya 23+200-16+900 km szelvények között burkolat javítás és festés miatt éjszakánként mozgó terelés.
M1:
mindkét pályatesten 12+200-66+500 km szelvények között burkolatjavítás miatt haladó sáv zárása;
a bal pályatest 54+700-54+150 km szelvények között nyomvájú javítás miatt a haladó sáv lezárva (mobil terelés);
jobb pályatest 60+800-61+900 km szelvények között nyomvájú javítás miatt a haladó sáv lezárva (mobil terelés)
M3:
bal pályatest 169+112, km szelvényben ED portál építés miatt az előzősáv lezárva (mobil terelés);
a jobb pályatest 166+809 km szelvényében ED portál építés miatt az előzősáv lezárva (mobil terelés).
M7:
a jobb pályatest 190-206 szelvényében az elválasztó sáv kaszálása miatt a haladó sáv korlátozása mobil tereléssel.
M15:
Mindkét pályatesten 5+450 km szelvényében diletációs javítás miatt váltakozó irányban jelzőlámpás forgalomelterelés;
Mindkét pályatesten 0+800-13+800 km szelvények között nagyfelületű burkolatjavítás miatt váltakozó irányban jelzőőrös forgalomterelés.
M35:
a jobb pályatest 24+160-43+500 m szelvénye között az elválasztó sáv kaszálása miatt a haladó sáv korlátozása, mobil tereléssel;
a bal pályatest 43+500-24+160 km szelvények között külső padka kaszálás miatt a leálló sáv korlátozása mobil tereléssel.
A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani!
Tájékoztató
A „Kamionstop” 2013. augusztus 31. (szombat) 15.00 órától szeptember 01. (vasárnap) 22.00 óráig tart.
Figyelmeztetés a közlekedőknek
A hétvégén napos, száraz idő várható, helyenként egy-egy gyenge futó zápor is kialakulhat. Szombaton, időközönként megnövekedhet a felhőzet, a légmozgás mérsékelt lesz. Vasárnap északnyugat felől hidegfront érkezik, ezért a front érzékenyek ügyeljenek az utakon saját és környezetük biztonságára. A szél helyenként erős lesz, amely befolyással lehet a gépkocsik menetstabilitására, ezért fokozottabb figyelmet igényel a járművezetők részéről.
Türelmesen és körültekintően vezessenek!
Biztonságos és balesetmentes közlekedést!
A határátkelők forgalma az alábbiak szerint alakul:
A vendégmunkások és a turisztikai céllal utazó külföldiek száma ezen a hétvégén illetve a jövő héten is magas lesz még. A nyári szabadságról visszatérők száma a közúti határátkelőkön várhatóan szombaton és vasárnap kiugróan magas lesz, ami belépő irányban vezethet hosszabb várakozás kialakulásához mind a két nap. A hétvégén elsősorban Letenyén, Röszkén, Tompán, Nagylakon és Záhonyban péntektől vasárnapig kell a várakozási idő növekedésével számolni.
Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás 2013. július 1-jétől augusztus 31-ig minden hétvégén, szombaton 15.00 órakor kezdődik és vasárnap 22.00 óráig tart. A kamionstop feloldását követően hétfőn hajnalban várakozás kialakulásával lehet számolni mindkét irányban a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó teherforgalom számára megnyitott közúti határátkelőhelyeken.
Zala megye
Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhely vonatkozásában számolhatunk forgalomnövekedéssel péntek délutántól szombat kora délutánig a kilépő, valamint szombat estétől vasárnap késő estig a belépő irányban. Az esetlegesen kialakuló várakozás a 30 percet előreláthatóan nem haladja meg.
Somogy megye
Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Baranya megye
Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Bács-Kiskun megye
Tompa közúti határátkelőhelyen, péntektől szombat délelőttig kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő irányban, amely 30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap reggeltől lehet várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet. Teherforgalomban folyamatosan mindkét irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni.
Csongrád megye
A személyforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban 30-60 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén, főként péntektől szombat reggelig. Belépő irányban jelentősebb várakozás kialakulásával kell számolni pénteken a kora délutáni óráktól kezdődően vasárnap a késő esti órákig, mely elérheti a 60-180 percet. A busz forgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen 60 perc várakozással kell számolni kilépő irányban pénteken, míg a belépő irányban egész hétvégén 60-120 perc várakozással alakulhat ki.
A teherforgalomban 30-60 perc várakozással lehet számolni Röszke autópálya határátkelőhelyen és Nagylak közúti határátkelőhelyen kilépő irányban pénteken és szombaton, míg a belépő irányban vasárnap 23.00 órától.
Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a nyitvatartási időben 07.00 és 19.00 óra között szintén 60 perc várakozás alakulhat ki a személyforgalomban belépő irányban a hétvégén.
Békés megye
Békés megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Hajdú-Bihar megye
Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalomban szombaton délután a kamionstop előtt 10.00 órától 15.00 óráig 60 perc várakozás alakulhat ki. A feloldást követően vasárnap este 23.00 órától hétfő 06.00 óráig 60 perc várakozás kialakulásával kell számolni ki és belépő irányban. A be- és kilépő személyforgalomban a hétvégén 60 perc várakozás alakulhat ki szombaton és vasárnap 12.00 óra és 22.00 óra között.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként a vendégmunkások határátlépése miatt. A várakozási idő egész hétvégén hosszabb lehet, de elsősorban vasárnap déltől éjszakáig a 60-180 percet is elérhet a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Záhony közúti határátkelőhelyen folyamatosan várható forgalomtorlódás a teherforgalomban a hétvégén és a jövő héten is, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően.
Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni kilépő irányban, főként vasárnap este az ukrán turisták hazautazása miatt, melynek mértéke akár 30-60 perc lehet. Barabás és Lónya közúti határátkelőhelyeken a nyitást követően a belépő és a zárást megelőzően a kilépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke akár 30 perc lehet.
A személyforgalomban közlekedőknek főként napközben alternatív útvonalként továbbra is a 07.00-19.00 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08.00-16.00 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)
A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.
Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerül sor a várakozások csökkentése érdekében.
Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.