Hétvégi közlekedési prognózis

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Autópálya és határátkelőhely információk úton lévőknek és útra kelőknek.

Pénteken folytatódik a gyakran erősen felhős idő, és továbbra is főleg délnyugaton, nyugaton fordulhat elő eső, zápor. Máshol inkább csak elszórtan alakul ki csapadék. A hőmérséklet csúcsértéke 20 fok körül alakul. Az északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz.

Szombaton csökken a felhőzet, mindenhol kisüt a nap. Zápor elszórtan alakulhat ki. Estig erős maradhat az északnyugati szél.

Vasárnap eleinte napos, száraz időre számíthatunk, majd megnövekszik a felhőzet, és elszórtan záporeső is kialakulhat. 20-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

 

M0: 

 

A bal pályatesten a 23+500-12+000 km szelvények között több sávot érintő állandó terelésre kell számítani 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom a 2. és a 3. haladó sávon halad, a csomópontoknál ideiglenes kihajtó/felhajtó;

 

M3:

 

A bal pályatesten 2013.09.13-án a 180+165 km szelvények között elválasztó sáv kaszálás miatt az előző sáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M35:

 

A bal pályatesten 2013.09.13-án a 43+500-24+160 km szelvények között elválasztó sávi sövényvágás miatt a 2. haladó sáv zárására kerül sor mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M15:

 

Hídjavítás miatt a 3+900-4+200 km szelvények között mindkét pályatesten csak egy sáv járható, váltakozó irányban jelzőlámpás forgalomtereléssel 20 km/h sebességkorlátozás mellett.  

 

M43:

 

ED portálépítés miatt a 15+600-17+200 km szelvények között mindkét pályatesten a haladó+leállósávot zárják le, állandó forgalomtereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;  

 

M5:  

A jobb pályatesten aszfaltozás miatt a 67+170-73+400 km szelvények között a haladó+leállósávot zárják le, állandó forgalomtereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A bal pályatesten sövényvágás miatt a 75-67 km szelvények között az előző sávot zárják le, mozgó tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

M6:  

 

A jobb pályatesten hídszerkezet javítás miatt a 102+950-104+500 km szelvények között a haladó+leállósávot zárják le, fix forgalomtereléssel 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

Mindkét pályaoldalon alagút karbantartás miatt a 165-172 km szelvények között 2013. szeptember 15-től több forgalmi sávot érintő zárás, a forgalom folyamatossága egy forgalmi sávon 60 km/h sebességkorlátozás mellett biztosított;

 

M7:

 

Sövényvágás miatt a 30+000-13+000 km szelvények között mindkét pályatesten a 2. és a 3. haladó sávot zárják le váltakozóan, a forgalom nagyságától függően mobil tereléssel, 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

 

A Kőröshegyi völgyhídon új forgalmi rend, aszfaltjavítási munkálatok kezdődtek.
A Letenye felé vezető oldal forgalmát átterelik a Budapest felé tartó oldalra, a 120-as és 123-as km szelvények között. Irányonként 1-1 forgalmi sáv járható, állandó tereléssel, 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A munkavégzés várhatóan 2013.09.15. (vasárnap) estig tart majd! Fokozott figyelemmel, és lassabb tempóval haladjanak!

 

M1: hétvégi munkálatokat nem terveztek.

 

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

 

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

 

Tájékoztató

 

A „Kamionstop” 2013. szeptember 14. (szombat) 22.00 órától szeptember 15. (vasárnap) 22.00 óráig tart.

 

Határátkelők forgalmát tekintve :

 

2013. szeptember 13. és szeptember 19. között elsősorban Röszkén, Tompán, Nagylakon és Záhonyban péntektől vasárnapig kell a várakozási idő növekedésével és élénkebb forgalommal számolni.

 

Zala megye

 

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhely vonatkozásában számolhatunk élénkebb forgalommal, szombat kora délutántól vasárnap estig a belépő irányban.

 

Somogy és Baranya megye határátkelőhelyein várakozás kialakulásával nem kell számolni.

 

Bács-Kiskun megye

 

Tompa közúti határátkelőhelyen, pénteken délután és szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő irányban, ami azonban 30 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap déltől lehet várakozás kialakulásával számolni, ami elérheti a 30 percet. Teherforgalomban folyamatosan mindkét irányban 30-60 perc várakozással lehet számolni.

 

Csongrád megye

 

A személyforgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen a kilépő irányban 30 perc várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén, főként péntektől szombat reggelig. Belépő irányban várakozás kialakulásával kell számolni vasárnap a kora délutáni óráktól kezdődően vasárnap késő estig, mely elérheti a 30-60 percet. A busz forgalomban Röszke autópálya határátkelőhelyen 30-60 perc várakozással kell számolni szintén a belépő irányban.

 

A teherforgalomban 30-60 perc várakozással lehet számolni Röszke autópálya határátkelőhelyen és Nagylak közúti határátkelőhelyen kilépő irányban pénteken, míg a belépő irányban vasárnap 23 órától.

 

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen a nyitvatartási időben 7 -19 óra között 30-60 perc várakozás alakulhat ki a személyforgalomban be és kilépő irányban a hétvégén.

 

Békés megye  határátkelőhelyein várakozás kialakulásával nem kell számolni.

 

Hajdú-Bihar megye

 

Ártánd közúti határátkelőhelyen a kilépő teherforgalomban szombaton 22 óra után vasárnap 02 óráig 30-60 perc várakozás alakulhat ki, míg vasárnap este 22 órától hétfő 4 óráig 30-60 perc várakozás kialakulásával kell számolni a belépő irányban.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni, főként a vendégmunkások határátlépése miatt. A várakozási idő egész hétvégén hosszabb lesz, de elsősorban vasárnap déltől éjszakáig a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen folyamatosan várható forgalomtorlódás a teherforgalomban a hétvégén és a jövő héten is, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja az ukrán határ- és vámellenőrzés ütemétől függően.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni kilépő irányban, főként vasárnap este az ukrán turisták hazautazása miatt, melynek mértéke akár 30 perc lehet. Barabás és Lónya közúti határátkelőhelyeken a nyitást követően a belépő és a zárást megelőzően a kilépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke akár 30 is perc lehet.

 

A személyforgalomban közlekedőknek főként napközben alternatív útvonalként továbbra is a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

 

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

 

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval.

 

Az érintett határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerül sor a várakozások csökkentése érdekében.

 

Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

Biztonságos és balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

<< Vissza az előző oldalra