Indul a motoros szezon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pest megye motoros rendőrei is megkezdték a felkészülést.

A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik - a hosszú téli pihenőt követően - a motorkerékpárokat. Ez azonban számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig ­fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon.

A balesetek megelőzése céljából fontos, hogy minden évben felkészüljünk és a járműveket is felkészítsük a tavaszi és nyári hónapokra. A motorral közlekedőkre - kevés kivétellel - ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az autóvezetőkre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra. Harminchárom rendőrmotort a műszaki szakemberek 2017. március 21-én már alaposan átvizsgáltak. Ellenőrizték többek között a lengéscsillapítót, a fék- és biztonsági berendezést, a gumik profilmélységét és a világító berendezéseket is.  

Ezt követően a rendőrök elméleti- és gyakorlati képzésen vettek részt Mogyoródon, a Hungaroringen.

 

<< Vissza az előző oldalra