Ittasan hajtott az árokba

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy debreceni férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a 4-es számú főúton közlekedett a személygépkocsijával 2022. május 29-én délután. A sofőr Kaba felé haladt, amikor járműjével megelőzött egy gépkocsit, majd árokba hajtott és fának ütközött. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a jármű vezetője a baleset bekövetkezésekor ittas állapotban volt.

A püspökladányi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
  • A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
  • Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!
<< Vissza az előző oldalra