Ittasan, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett a férfi, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nyírgelsei lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi személygépkocsival közlekedett Nyíradony külterületén 2020. február 24-én 22 óra 30 perc körül, amikor igazoltatták a rendőrök.

Az egyenruhások ellenőrizték a sofőrt, amely során megállapították, hogy a 33 éves férfinek soha nem volt jogosítványa, a Nyírbátori Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta, továbbá az általa vezetett gépkocsinak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is ki van vonva. A járőrök alkoholszondát alkalmaztak a járművezetővel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra