Ittasan okoztak balesetet, majd elhajtottak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a biharkeresztesi testvérpárt.

Anyagi káros balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. október 6-án délután. Egy személyautó tolatott neki egy másiknak Hajdúdorogon, a Kurucz utcában. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy az okozó gépkocsiból három, láthatóan ittas férfi szállt ki. Tanakodtak kicsit, majd amikor felmerült, hogy a vétlen járművezető értesíti a rendőröket, sietve visszaültek és elhajtottak a helyszínről.

Az egyenruhások azonnal a szürke BMW keresésébe kezdtek, majd személy és helyismeretüknek köszönhetően egy órán belül azonosították a gépkocsi tulajdonosát. A 40 éves férfi egy helyi ismerősének udvarára parkolta le az autót.

Mint kiderült, a baleset bekövetkezésekor nem a gépkocsi tulajdonosa vezette az autót. Ugyan tudta, hogy testvére is fogyasztott alkoholt, ahogy azzal is tisztában volt, hogy öccse véglegesen el van tiltva a vezetéstől, mégis hagyta, hogy a volán mögé üljön. A baleset után viszont úgy döntöttek, hogy nem várják meg a rendőröket, ekkor már a 40 éves férfi vállalta a sofőr szerepét, nem foglalkozva azzal, hogy ő is ivott.

A rendőrök előállították a testvérpárt a rendőrkapitányságra. Az autó tulajdonosának járművezetés ittas állapotban vétség, valamint járművezetés tiltott átengedése vétség, míg 31 éves öccsének járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt kell felelnie.

<< Vissza az előző oldalra