Ittasan ült a volán mögé

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban felel tettéért a 45 éves pirtói nő.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 45 éves pirtói nő ellen, aki az általa vezetett személygépjárművel alkoholtól befolyásolt állapotban közlekedett.

 

A gyanúsítottat Pirtó külterületén, az 53-as számú főút 47.300 méterszelvénynél igazoltatták az egyenruhások 2013. július 24-én este. Az ellenőrzés alkalmával felmerült az ittasság gyanúja, ezért vele szemben légalkoholtesztert alkalmaztak, mely pozitív értéket jelzett.

 

A nő gyanúsítottkénti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte, a keletkezett iratokat a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek bíróság elé állítási javaslattal megküldi.

<< Vissza az előző oldalra