Két személy megsérült, tizenkét autó törött az utakon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, illetve tíz anyagi kárral végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

Egy 49 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsival, Sopron külterületén, a Zarándok útján 2022. november 28-án 16 óra 30 perc körül. A 84-es számú főútvonal kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva, lassítás nélkül hajtott rá a főútra, ahol neki ütközött az úton szabályosan haladó 39 éves újkéri lakos által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a vétlen sofőr megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesetet okozó 49 éves gépjárművezetővel szemben a rendőrök megállapították, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét, ezért a vezetői engedélyét elvették, és ellene ittas járművezetés vétsége miatt a Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Sopronban, a Győri úton közlekedett személygépkocsijával 2022. november 28-án 16 óra körül egy 44 éves soproni asszony. A Csengery utca kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának megfelelően megállt, majd miután a védett útvonalon a jobbról és balról érkező gépjárművek sofőrjei az elsőbbségükről lemondtak, a nő a kereszteződésbe hajtott. Manővere során azonban nem vette észre, hogy a Győri út felől egy 16 éves fiatalember segédmotoros kerékpárjával az álló gépjárművek mellett elhaladva a kereszteződéshez érkezik, és őt elütötte. A 16 éves ágfalvi lakos a balesetben megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja. .

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

A KRESZ az elsőbbségi joggal kapcsolatosan az alábbiak szerint rendelkezik:

  • Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására.
  • Azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában.

 

  • Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak!
  • Közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! Vezetésük során igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra