Kettő egy nap alatt
A rendőrök két sofőrt állítottak elő, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Egyikük gyorshajtáson bukott le.
A gyömrői rendőrök sebességellenőrzést végeztek 2021. augusztus 9-én délelőtt. A műszer egy 67 km/h-val közlekedő autót jelzett ott, ahol 50 km/h a megengedett. Leintették, igazoltatták. A 64 éves férfi adatai ellenőrzésekor kiderül, nem csak a 30 ezer forintos gyorshajtási bírság miatt fájhat a feje, bűncselekményt is elkövetett: a Dabasi Járásbíróság korábban járművezetés ittas állapotban vétsége miatt a járművezetéstől 2022. február 11-ig jogerősen eltiltotta.
A Monori Rendőrkapitányságon hallgatták ki nem sokkal később azt az 52 éves sofőrt is, akit az autópályarendőrök állítottak le. A mikrobuszt vezető férfinél semmilyen igazolvány nem volt, az intézkedő rendőröknél akadt azonban mindent is tudó műszer, amely a sofőr személyi adatain túlmenően azt is elárulta, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság 2021. október 27-ig, a Ceglédi Járásbíróság 2021.december 5-ig eltiltotta a járművezetéstől.
A két férfi beismerte a cselekmény elkövetését, panasszal nem éltek. Mindketten azzal védekeztek, nem tudták, hogy ez már bűncselekménynek számít.
A két férfival szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül.