Közlekedési balesetek Gyöngyösfaluban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kerékpárosnak és egy személygépkocsival közlekedőnek hajtott neki a férfi.

A helyszíni szemle adatai szerint egy 60 éves kőszegi férfi személygépkocsijával Gencsapáti felől Lukácsháza irányába tartott 2016. március 15-én, amikor Gyöngyösfalu belterületén egy balra ívelő útkanyarulatban áttért a szemközti sávba és elütött egy kerékpárral közlekedő gencsapáti férfit, majd megállás nélkül továbbhajtott. K. Tamás röviddel ezután ismét áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és ezúttal egy vele szemben közlekedő személygépkocsinak ütközött. A jármű vezetője az ütközést követően ismételten el akarta hagyni a helyszínt, de ezt a személygépkocsi vezetője megakadályozta. A baleset következtében a kerékpáros férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, míg a kőszegi sofőr könnyebben sérült. Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

 

 

<< Vissza az előző oldalra