Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Január első hetében nem történt halálos baleset. A gyorshajtók száma a hét első öt napjában jelentősen csökkent, azonban vasárnap közel 250 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminchét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. 9 olyan karambol volt, amely sérülést eredményezett; ezekben a balesetekben hárman súlyosan, további 10 ember pedig könnyebben sérült. A rendőrség folyamatos kampányt folytat az ittas vezetés visszaszorítása érdekében, ennek ellenére az egyik – anyagi kárral járó – baleset azért következett be, mert a sofőr a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Rajta kívül hét nap alatt az egyenruhások további 26 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból.

Az előző héthez képest ismét csökkent a gyorshajtók száma; hétfőtől szombatig összesen 641 sofőr lépte túl a sebességhatárokat. Sajnos vasárnap további 247 autóvezető hajtott gyorsabban a megengedettnél, így összesen 888 sebességtúllépőt regisztrálhattunk a múlt héten. Az elsődleges adatok alapján abból a 9 balesetből, amely sérüléssel járt, 6 a gyorshajtás következtében történt.

Két sofőrnek különösen mélyen a zsebbe kell nyúlnia a bírság kifizetéséhez: egyikük az 52-es számú főúton 90 km/h helyett 162 km/ órával hajtott, ő 90.000 forint helyszíni bírságot fizetett és 4 közlekedési előéleti pontot kapott. A másik autót Soltvadkert térségében fülelték le: sofőrje 130.000 forintos közigazgatási bírságra számíthat, mert 50 km/h helyett 112 km/h órával száguldott. A sofőrt – ha megállították volna – 6 büntetőpontban részesül. Látható, hogy a jogsértő járművezetők már néhány szabálysértés elkövetésével, nagyon rövid idő alatt is összegyűjthetnek 18 büntetőpontot, amely a vezetői engedély visszavonásával és utánképzési kötelezettséggel jár.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is elkötelezetten küzd többek között a gyorshajtók és az ittas vezetők ellen, hiszen e két jogsértés a legfőbb oka a közlekedési baleseteknek.

A biztonságos közlekedés pillére a passzív biztonsági eszközök használata. A kiskunmajsai rendőrök 2023. január 4-én délelőtt közlekedési akciót tartottak. Alig néhány óra alatt 15 olyan közlekedővel találkoztak, aki vezetés közben nem használta a biztonsági övét.

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra