Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múlt héten nem történt halálos baleset vármegyénkben, illetve súlyos sérüléssel járó baleset is csupán kettő volt. Négy karambol az ittasság miatt következett be. Vármegyénk rendőrségi híradásait mától közösségi portálunkon is olvashatják.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenegy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Kilenc esetben könnyű, további két balesetben pedig súlyos sérüléssel járó baleset történt, melyek során összesen kilencen sérültek meg. Halálos baleset nem volt.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1170 lépte át; ez a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb, azonban még mindig jelentős a jogsértők száma, így a sebességmérés a következő időszakban is folytatódik. A sebességet túllépő sofőrök legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

A húsvéti ünnepek alatt a rendőrök folyamatosan pásztázták az utat az ittas vezetők kiszűrése érdekében. Több helyen hosszabb időtartamban ún. „Finn-módszeres” ellenőrzéssel szűrték ki azokat, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.

Múlt héten huszonhét sofőr bizonyult ittasnak a fokozott ellenőrzések alkalmával; közülük tizennyolcan az ünnepi időszakban ültek ittasan autóba.  

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén történt eseményekről mától nem csupán a police.hu internetes portálon, hanem az újonnan indult Facebook oldalunkon is tájékozódhatnak, amely az alábbi linken érhető el:

https://www.facebook.com/bacskiskunvarmegyeirendorseg

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra