Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Arra kérjük a közlekedőket, hogy a saját testi épségük védelme érdekében minden esetben használják a biztonsági övet, hiszen ez a passzív biztonsági eszköz egy baleset során életet menthet.

 

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3091-en lépték át. A gyorshajtók száma annak ellenére nem csökken, hogy a rendőrség országos kampányok segítségével hívja fel mindenki figyelmét arra, hogy a sebesség túllépése az egyik vezető baleseti ok. A jogsértés elkövetői legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. Ennél magasabb bírságot fognak fizetni azok a sofőrök, akik jelentős sebességtúllépést tudhatnak a magukénak. Tompa területén az egyik sofőr 50 km/h helyett 129 km/h-val, a másik pedig 121 km/h-val ment belterületen, illetve volt olyan autóvezető, aki az 55-ös számú főúton 90 km/h helyett 172 km/h-val közlekedett.

Az elmúlt héten negyvenkét olyan sofőr volt, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott; közülük hárman okoztak balesetet.

Bács-Kiskun vármegye közútjain a múlt héten – az előző időszakhoz képest – jelentősen nőtt a balesetek száma: összesen hatvannyolc olyan baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt. Negyvenhat esetben anyagi kár keletkezett, huszonegy alkalommal pedig sérültek is az autóban utazók: négy személy súlyosan, további huszonegy pedig könnyebben.

Sajnos ismét nem múlt el a hét halálos baleset nélkül. Szombaton kora reggel Kömpöc közelében egy 24 éves nő jelenleg ismeretlen okból az autójával letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött. A fiatal családanya nem használta a biztonsági övet, ezért kirepült a járműből, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet…

hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra