Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A korábbiakhoz képest jelentősen csökkent a sérüléssel járó balesetek száma, de a még mindig három tucatnyi sofőr volt, akit ittas vezetésen értek tetten a rendőrök.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harminckét anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Bár ez a számadat a korábbiakhoz képest nem csökkent, azonban csupán négy olyan baleset volt, amely könnyű sérülést eredményezett, és egyetlenegy, amely súlyosabb sérüléssel járt.

Sajnos ismét volt egy olyan felelőtlen sofőr, aki ittasan okozott balesetet. A 35 éves férfi Kiskunfélegyháza belterületén nagy sebességgel hajtott be egy körforgalomba, ezért elvesztette uralmát a kocsi felett, ami sodródni kezdett, és nekiütközött egy másik autónak. A vétkes sofőrt az egyenruhások vér-vizelet mintavételre előállították, és a vezetői engedélyét azonnal bevonták.

Megyénkben a múlt héten 828 sofőr lépte át a megengedett sebességhatárokat. Velük szemben minden esetben bírságot szabnak ki, amelynek legalacsonyabb összege 30.000 forint. Az az autóvezető, aki 2023. február 2-án 9 óra 37 perckor Csengőd belterületén a megengedett 50 m/h helyett 114 km/h sebességgel vezette autóját, 130.000 forint közigazgatási bírságra számíthat.

Az ittas vezetések száma ismét jelentősen – 28-ról 36-ra – nőtt az előző héthez képest.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a közlekedésrendészeti akciókat továbbra is napi rendszerességgel hajtják végre az elkövetkezendő időszakban is. Fő célkitűzésünk az ittasan vezetők számának a csökkentése, illetve a gyorshajtás, mint az egyik vezető baleseti ok megszüntetése.

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra