„Közlekedik a család” országos döntő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A megyei elődöntőket követően 2013. szeptember 21-én rendezték meg az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) által szervezett „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjét Zsámbékon.

A Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központban megrendezett országos döntőben a megyei (fővárosi) győztes családoknak elméleti, és gyakorlati versenyszámokban kellett bizonyítaniuk. Egy család (a 21-ből) internetes regisztráció során nyert lehetőséget a döntőn való részvételre.

A vetélkedőben a két felnőttből és két gyermekből álló családok egyik felnőtt tagjának „B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel kellett rendelkeznie. 

Az elméleti versenyen a családok számítógépen egy „B” kategóriás személygépkocsi-vezetői és kerékpáros témakörben töltöttek ki KRESZ tesztlapot, majd egészségügyi ismereteikről adtak számot. A gyakorlati versenyszámok hét elkülönített állomásokon zajlottak.

A „Közlekedik a család” országos közlekedésbiztonsági vetélkedőn az első hat helyezést díjazták. A döntőt a Huszár család nyerte Békés megyéből. Második helyezést ért el a Nagy család (Baranya megye), míg a harmadik helyen a Pest megyei Lasán család végzett.

 A "Közlekedik a család" országos döntő fődíját, egy nagy értékű személygépkocsit  az ORFK-OBB, a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. és az Autós Nagykoalíció közösen ajánlotta fel. Az országos döntő egyéb díjait az Autós Nagykoalíció tagjain, és a szervezetet támogató szponzorok útján biztosította, így minden résztvevő család egy üdülésben és benzinutalványban részesült. A nyerteseknek Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány is gratulált.

A tervek szerint a vetélkedőn a családok jövő évben is összemérhetik tudásukat. 

 

<< Vissza az előző oldalra