Közösen a gépjárművezetők biztonságáért
Láncmérés a 33-as főúton.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt feladatként kezeli a közúti közlekedési balesetek számának csökkentését, így a rendelkezésére álló eszközök összehangolt felhasználásával a közlekedők biztonságának érdekében ún. „láncmérést” is végez.
Ennek során, egy útszakaszon, több - egymástól néhány kilométerre elhelyezett - sebességmérő eszközzel is találkozhatnak a gépjárművezetők.
A rendőrök a 33-as számú főútvonalon 2017. február 24-én, három helyszínen, Dormánd és Besenyőtelek belterületén, valamint Poroszló közelében végeztek ilyen módszerrel sebességellenőrzést, melyhez csatlakozott a polgárőrség rendszámfelismerő rendszerrel felszerelt járműve is.
A 9 és 13 óra közötti időszakban 17 esetben regisztráltak gyorshajtást az egyenruhások, ezen időben az érintett útszakaszról nem érkezett személyi sérüléssel járó balesetről bejelentés.
A polgárőrség által üzemeltetett rendszer 374 elhaladó gépjármű rendszámát ellenőrizte a nyilvántartásban, azok között 4 lejárt műszaki engedéllyel közlekedő járművet észleltek.