Különdíj és csillogó bronzérem

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ittas járművezetők ellenőrzésében a Bács megyei rendőrök bizonyultak a legfelkészültebbnek.

Harmadik alkalommal rendezték meg az Országos Balesethelyszínelői Versenyt 2013. június 19-21. között, melynek a tavalyi győztes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság adott otthont, Miskolcon. A program célja, hogy a balesethelyszínelők szakmai feladataikat, tudásukat elmélyítsék, és bemutassák annak fontosságát.

 

Megyénket az országos rendezvényen Tóth Imre r. zászlós és Gyulai Sándor István r. zászlós által alkotott csapat képviselte. Tóth Imre helyszínelő az egyéni szakmai elméleti kategóriában a 40 versenyző közül tudásával megszerezte a III. helyet. A két versenyző az ittasság ellenőrzésében nyújtott kiemelkedő teljesítményükért különdíjat kaptak.

 

A megmérettetésen 20 csapat vett részt, a Bács megyei delegáltak csapatösszesítésben az előkelő VI. helyen végeztek. 

<< Vissza az előző oldalra