Legyen már elég!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai rendőrök az elmúlt hétvégén öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A tatai rendőrök május 6. és 7. között öt esetben intézkedtek olyan járművezetőkkel szemben, akik ittasan vezettek. Az ittas sofőr nem csak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is. A rendőrség ezért mindenkit arra kér, hogy ha vezet, ne fogyasszon alkoholt! A rendőrök a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság javítása érdekében következetesen és határozottan intézkedik. A rendőrök az ellenőrzés során két főnek közigazgatási bírságot szabtak ki és 6 büntetőpontot. Egy járművezető pedig másfél órán belül, kétszer is ittasan vezetett, ellene büntetőeljárás indult. Egy nő pedig letért az úttestről, átszakította a szalagkorlátot és fának ütközött.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérjük a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé!

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

1

 

 

2

<< Vissza az előző oldalra