Letartóztatták a halálos baleset okozóját
A 43 éves férfi elgázolt egy gyalogost Kesztölcön, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrségre 2021. június 6-án 6 óra 17 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Kesztölcön, a Malom utcában egy ismeretlen elhunyt személyt találtak. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 39 éves helyi lakos közlekedési baleset áldozata lett. Azonnal megkezdték az elsődleges intézkedéseket, ami alapján az okozó járművet azonosították. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt 2021. június 6-án 16 óra 45 perckor a lakásán elfogták. A 43 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrség H. Tibort őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság 2021. június 8-án elrendelt.