Levegőben is a pályán a szemünk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálat helikopterének bevonásával földön és levegőben is ellenőrizték az M1-es autópálya vármegyei szakaszának forgalmát.

A rendőrség továbbra is kiemelten kezeli az M1-es autópályán közlekedők biztonságát, ezért 2023. március 28-án a délelőtti órákban az egyenruhások a pálya vármegyei szakaszán ismételten közlekedésrendészeti ellenőrzés hajtottak végre. Az akció fókuszában ezúttal a járműszerelvények álltak, a rendőrök fokozott figyelmet fordítottak a tehergépjárművek sofőrjei által elkövetett szabályszegésekre, elsősorban az előzési tilalom megszegésére. A légi támogatással kiszűrt szabálysértők esetében nem maradtak el a – földi egységek által kiszabott – szankciók sem.

1

A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a közlekedési szabályok betartására! Az M1-es autópálya rendkívül nagy forgalmat bonyolít le, a nagy sebesség miatt pedig az itt bekövetkezett balesetek esetén nagyobb a kockázata a súlyos sérülés bekövetkezésének.

2

Kérjük, hogy mindig tartsák be az előírt sebességhatárokat, és használják a biztonsági öveiket!

4

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra