Lezárt akta: ivott, összetörte és be sem ismerte

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték a 34 éves győri férfivel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Győrben a Nádor utcában közlekedett Mazda típusú személygépkocsijával egy helybéli lakos 2022. december 18-án 22 óra körüli időben. Haladása során egy parkolóban hátramenet közben nekiütközött az ott szabályosan várakozó Ford típusú személygépkocsinak, ami az ütközéstől egy másik autónak csapódott. A Mazda sofőrje adatai hátra hagyása nélkül a helyszínről távozott. A Ford tulajdonosa hallotta az ütközés hangjait és az ablakon kitekintve látta, hogy az okozó a helyszíntől nem messze leparkolt a megrongálódott gépkocsijával. A rendőri intézkedéseknek köszönhetően rövid idő alatt otthonában megtalálták a baleset okozóját, akivel szemben az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott.  Az okozó sofőr először arra hivatkozott, hogy nem is vette észre a koccanást, és csak otthonába hazatérve kezdett el alkoholt fogyasztani. A férfit a járőrök a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki ekkor már elismerte tettét.

1

A nyomozás vizsgálati szakaszában a győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészség részére.  

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti!

„… hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

<< Vissza az előző oldalra