Lezárt ügy: tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba
A kerékpáros csak a szerencsének köszönheti, hogy nem történt tragédia. A rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nővel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kerékpárjával haladt Balmazújváros felől Tiszacsege irányába 2022. március 7-én 10 óra 30 perc körül, amikor – figyelmetlensége miatt – a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott egy vasúti átjáróba.
A 65 éves nő a veszélyt észlelve leugrott a bicikliről, de a vonat azt elsodorta, őt pedig az útpadkára lökte. A baleset következtében a kerékpáros súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A hajdúszoboszlói rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:
- A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
- Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
- A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!
- Csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást!
…hogy mindenki hazaérjen!