Lezárult a baleset miatt indított nyomozás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök egy közúti baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozást zártak le vádemelési javaslattal.

A nyomozás során megállapított adatok alapján egy 74 éves kaposvári férfi 2016. július 19-én 11 óra 20 perc körül Zánka felől közlekedett személygépkocsijával Tapolca irányába. Haladása során nekiütközött az előtte forgalmi okból álló 36 éves győri lakos járművének, majd az ütközés következtében a vízelvezető árokba sodródott, miközben nekiütközött egy másik gépkocsinak is. A baleset során a győri járművezető személygépkocsijában utasként helyet foglaló 36 éves nő - az orvosi szakvélemény alapján - súlyos sérüléseket szenvedett.

A 74 éves V. G. ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Tapolcai Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra