Megállás nélkül távozott a balesetet okozó férfi
A karcagi rendőrök elfogták a cserbenhagyót.
Karcag belterületén történt anyagi káros közlekedési baleset 2021. május 10-én 15 óra körül. Haladása során egy személygépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányba haladó és kanyarodási szándéka miatt lassító személygépkocsi mögött és nekiütközött. A balesetet okozó gépjármű vezetője megállás nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a másik járműben valaki megsérült-e. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a keresett járművet és annak sofőrjét. A vezetői engedéllyel nem rendelkező fiatalkorú helyi lakost előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.