Megszűnt a forgalomkorlátozás a 83-as számú főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrők befejezték a helyszínelést a Győr-Ménfőcsanak térségében történt halálos balesetnél.

Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 83-as számú főúton, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett Pápa felől Győr irányába. Eddig tisztázatlan okból és körülmények közözött a 63-as kilométer-szelvénynél egy balra ívelő kanyarban a járművezető elveszítette uralmát a gépkocsi felett, majd áthajtott a szemközti sávba és összeütközött a Győr irányából közlekedő szerződéses járatú autóbusszal. A buszon egy utas sérült meg.

A közlekedési baleset következtében a gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A balesetet okozó gépkocsi mögött közlekedett egy másik személyautó is, amelynek a vezetője, az ütközés elkerülése érdekében, a vízelvezető árokba hajtott, és az elsődleges adatok szerint könnyebben sérült.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

Az érintett útszakaszon mindkét irányban zavartalanul haladhat a forgalom.

<< Vissza az előző oldalra