Megszűnt az útlezárás a 45-ös számú főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszíni szemle, így zavartalanul haladhat a forgalom a 45-ös számú főúton Szentes és Hódmezővásárhely között. Az utat egy halálos baleset miatt kellett lezárni.

Befejeződött a helyszínelés a főútvonal balesettel érintett szakaszán, ezért a rendőrök a forgalomkorlátozást 2016. június 29-én 15 óra 40 perckor feloldották.
A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek. Az eddigi információk szerint egy Szentes felől érkező személyautó a mindszenti leágazás közelében egy előzést után visszatért a sávjába, de a jármű jobb oldalon érintette a füves útpadkát. Ezt követően az autó keresztbefordult és összeütközött egy Hódmezővásárhely felől érkező gépkocsival. Az előzést végrehajtó jármű az ütközés következtében lesodródott az útról.
Az autóban ketten tartózkodtak. A női utas a helyszínen életét vesztette, a gépjárművet vezető férfit mentőhelikopter szállította kórházba. A Hódmezővásárhely felől érkező személyautóban a sofőr egyedül utazott. A férfit kórházba szállították.
A rendőrség a főutat a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta.

A Szentesi Rendőrkapitányság a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.

<< Vissza az előző oldalra