Mindenszentek és Halottak napja
Zala megyében idén is rendőrök és polgárőrök segítik a biztonságos közlekedést.
Ezekben a napokban sokkal többen kelnek útra, ezért 2015. október 30-tól november 2-ig a közutakon, az autópályán, a főútvonalakon, a lakott területen belül, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak. A rendőrök munkáját idén is polgárőrök segítik. A forgalomellenőrzés mellett a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata is fokozott ellenőrzéseket tart.
A zökkenőmentes közlekedés miatt egyes temetők környékén forgalomlassítás, elterelés lép érvénybe:
Zalaegerszegen 2015. október 30-tól november 1-ig 13 óra és 20 óra között a Kiserdei úton és az Újtemető előtti útszakaszon, a Kiserdei út – Gébárti út kereszteződésétől a Kiserdei út – Kaszaházi út kereszteződéséig (körforgalom) a forgalom egyirányúvá válik.
Nagykanizsán a forgalmi torlódások elkerülése, a szabálytalan parkolás megakadályozásának érdekében október 30-án reggeltől november 2-án reggelig az alábbi táblák kihelyezésére tett intézkedést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság:
- Tripammer út: a vasúti hídtól a Gyulay közig a Ny-i oldalon megállni tilos,
- Vécsei utca: a Tripammer utca - Maort út között mind a két oldalon, valamint a Maort úttól az Olaj útig az É-i, páratlan oldalon megállni tilos,
- Bajcsai út: az úttest K-i oldalán a buszfordítótól 100-100 méterre Nagykanizsa és Bajcsa felé is tilos megállni,
- Maort út: az Erdész utca irányából a Vécsey utca irányába egyirányú lesz,
- Olaj út: a Vécsey utca irányából az Erdész utca irányába szintén egyirányúvá válik,
- Papp Simon sétány: a Tripammer út irányából a Vécsey utca irányába egyirányú lesz,
- Tripammer Gy. u: a Papp Simon sétánytól a Vécsey utcáig egyirányúvá válik az Erdész út felől a Kossuth tér felé.
Nagykanizsa belváros rekonstrukciós munkálatai miatt a Fő útnak a Csengery utca és Sabján Gy. utca közötti szakasza, valamint a Csengery és Hunyadi utca közötti szakasza forgalom elöl elzárt munkaterület.
Keszthelyen a Fenyves fasor Újtemető előtti szakaszát október 30-án 12 órától november 1-ig este 22 óráig egyirányúsítják a keszthelyi rendőrök. Az Újtemető a Fenyves fasoron 71-es főút kereszteződésének irányából lesz megközelíthető, onnan pedig Hévíz felé távozhatnak a megemlékezők.