Mindketten megsérültek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a tamási nő ellen baleset gondatlan okozása miatt.

Egy 25 éves tamási nő közlekedett személygépkocsival 2016. december 3-án délután a 61-es számú főúton, Nagykónyi felől Tamási irányába. Haladása közben egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, ami így a jobb oldali árokba csúszott, majd onnan kivágódva a bal oldali forgalmi sávban állt meg.

 A balesetben a nő és az utasa is megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték őket.

A rendőrök a nőt gyanúsítottként hallgatták ki közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A felelősséget elismerte, szabadlábon védekezhet.

A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait az illetékes járási ügyészség részére a napokban vádemelési javaslattal átadták.

<< Vissza az előző oldalra