Országos közlekedésrendészeti verseny - második nap
A közlekedési rendőrök Tatán, több gyakorlati versenyszámban mérték össze tudásukat.
A második nap ünnepélyes megnyitójának a Kossuth tér adott otthont. Elsőként Farkas Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a versenyzőket és a meghívott vendégeket. Majd Michl József, Tata város polgármestere üdvözölte a városba a versenyre érkezőket. A XI. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Vetélkedőt Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos nyitotta meg. A versenyt dr. Író Sándor plébános áldotta meg, ezután a versenyzők konvojban vonultak a gyakorlati versenyek helyszínére.
Ezen a napon a motoros és autós járőrök gyakorlati, vezetéstechnikai pályán, továbbá szituációs feladatokban mutathatták meg tudásukat. A karos forgalomirányító rendőrök pedig Tata egyik legnagyobb, legforgalmasabb kereszteződésében irányították a közlekedőket.
A verseny célja a szakmai ismeretekről és gyakorlati tapasztalatokról való számadása, bővítése és a csapatszellem erősítése volt.
A vetélkedő napjával, illetve a tanévnyitóval kezdetét vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által 2020-as évben indult Biztonságos Közlekedés Akadémiája elnevezésű program. A kezdeményezés célja, hogy a legkisebb korosztállyal is megismertessék a biztonságos közlekedést. A gyerekek játékos, azonban nevelő célzatú felkészítő órákon vesznek részt a tanév során. A prevenciós kollégák minden évben új, figyelmet lekötő anyagokkal és meggyőző módszerekkel készülnek az óvodákat, iskolákat látogatók részére. A versennyel egyidejűleg ennek a programnak a keretében láttak vendégül diákokat, akiket a délelőtt folyamán változatos, balesetmegelőzési témájú programokkal vártak.
A második versenynap a versenyben résztvevő motoros és gépkocsitó járőrök felvonulásával ért véget.