Segítettek az M1-es autópályán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei segítettek egy defekt miatt várakozó gépkocsi utasainak.

A megyei rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei az M1-es autópályán teljesítettek szolgálatot 2017. március 9-én, amikor 14 óra 30 perckor egy leállósávban várakozó osztrák hatósági jelzésű gépkocsira lettek figyelmesek.

A rendőrök az esetleges baleset megelőzése érdekében haladéktalanul láthatósági mellényeket adtak át a jármű három utasának. Az egyenruhások a leggyorsabb megoldást választva, maguk cserélték ki a defektes jobb hátsó kereket. Az osztrák állampolgárok a segítség után folytathatták útjukat.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság ezúton is felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az autópályák esetében kiemelten balesetveszélyes, ha - kényszerből történő megállás idejére – kiszállnak a járműből és láthatósági mellény nélkül várakoznak a nagy sebességgel haladó forgalom mellett. Amennyiben nem tudják megoldani a problémát, akkor hívjanak autómentőt, hogy minél kevesebb ideig kelljen a leállósávon állniuk. Az útkezelő tájékoztatása esetén feltüntetik az ,,akadály” tényét az autópálya úttest fölé kihelyezett információs táblán, így a többi közlekedő értesül a veszélyforrásról.

<< Vissza az előző oldalra