Strand road-show Pest megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén első alkalommal Mogyoródon jártunk.

Itt a nyár, a vakáció, a napsütés, a jókedv, a strandszezon.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és baleset-megelőzési szolgálata a megyében található strandokon 2010-ben útjára indított strand-prevenciós „road-show”-ját, melynek keretében a megye leglátogatottabb fürdőhelyeire látogattak el a szakemberek.

 

Közlekedésbiztonsági szempontból a programsorozat elsődleges célja a Pest megye strandjain fürdőzők biztonságos közlekedésre nevelésének folytatása a szünidőben is, a közlekedési szabályok gyakorlása elméletben és a gyakorlatban, továbbá figyelemfelhívás a „nyári” közlekedés veszélyeire.

 

Az érdeklődők 2013. július 6-án egy mogyoródi élményfürdőben mérhették fel tudásszintjüket, ahol KRESZ tesztet tölthettek ki, valamint ügyességi pályán bringázhattak.

 

Alkoholos befolyásoltságot szimuláló szemüvegek segítségével próbálhatták ki, hogy mekkora veszélyt rejt magában az ittas járművezetés, de az is, ha alkoholos állapotban próbálunk úszni.

 

A strand egyik csúszdáján traffipaxszal mértük, hogy ki csúszik a leggyorsabban.

 

A strand – prevenciós kampány kiváló lehetőséget ad arra, hogy a bűnmegelőzési szempontból kiemelten fontos információkat megosszuk a strandolókkal, és a nyaralás, a nyári szabadság, egy-egy strandon töltött nap gondtalanul teljen, igazi élmény legyen.

 

Nagy jelentőségűnek tartjuk a szünidőt egyedül töltő fiatalok, a nyaralók, strandolók figyelmének felhívását a nyár veszélyeire, a biztonságos strandolásra, a bányatavakban való fürdőzésre, valamint értékeik, tulajdonuk, egészségük folyamatos védelmére.

<< Vissza az előző oldalra