Tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba
Mozdonynak ütközött és megsérült a 27 éves helybéli férfi a Peresztegnél történt balesetben.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Pereszteg külterületén, a 8629-es számú úton található vasúti átjáróban, 2021. szeptember 15-én 13 óra 30 perckor. Egy 27 éves férfi közlekedett gépkocsival Pereszteg felől, a 84-es számú főút irányába. A fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott a vasúti átjáróba, amelynek következtében a Lövő felől, Nagycenk irányába haladó szerelvény mozdonyának ütközött, majd a jármű tovább sodródva kidöntötte a fénysorompót és egy hangosbeszélő oszlopát is. A baleset során az autó vezetője megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzés érdekében az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. Az átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni!
- Csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni rajta!
- Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad!
- Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt! Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!
- Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.
- A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!
... hogy mindenki hazaérjen!