TISPOL – Alkohol és drog-fogyasztásra fókuszálva

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három napos közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban az ital és a bódító szerek hatása alatt volán mögé ülő sofőrök kiszűrésére koncentrál.

A TISPOL Műveleti Csoport 2016. évi terve alapján nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendelte el, mely elsősorban az ittas és a bódító szerek hatása alatt volán mögé ülő sofőrök kiszűrésére terjed ki. Ennek alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2016. június 10-én, 11-én és 12-én átfogó ellenőrzéseket tartanak.

 

Az ellenőrzés-sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése.

 

 A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd és a megye tíz rendőrkapitányságának munkatársai vesznek részt.

<< Vissza az előző oldalra