Túlsúlyos járműszerelvények vezetőivel szemben intézkedtek a Hajdú-Bihar megyei rendőrök
A sofőrökkel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánási Autópálya Alosztály egyenruhásai az M3-as autópályán, Polgár térségében két esetben intézkedtek túlsúlyos járműszerelvények vezetőivel szemben 2022. május 28-án és 31-én. A járműszerelvények súlya mindkét esetben meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget, a mérlegelés 2000, illetve 1065 kilogramm túlsúlyt mutatott ki. A sofőröket 500 ezer, illetve 200 ezer forintra bírságolták, a járműveket leparkoltatták, útjukat csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták.
A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy:
- járművet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg!
- a rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse!
- gondoskodni kell a rakomány egyenletes elhelyezéséről azért, hogy az a jármű stabilitását számottevően ne rontsa!
- a járművön túlnyúló rakományt, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szerint meg kell jelölni!