Ütközési sebesség - Közlekedésbiztonsági értékelés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2017. március 21-én Tiszaújvárosban tartotta soron következő ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.

Az évértékelőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.

Kovács Béla r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes rendezvényt megnyitó szavai után Pitkó László r. alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője, az MBB ügyvezető elnöke, valamint Dr. Lovassyné Németh Mária r. alezredes, az MBB titkára adtak tájékoztatást a 2016-os esztendő főbb baleseti mutatóiról és a 2017-es esztendő feladatairól.

Az év első bizottsági ülését megtisztelte jelenlétével Kalapos István r. ezredes a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője és Bráz György polgármester is.

A tájékoztató során többek között elhangzott, hogy a témában érintett szervezeteknek a jövőben is együtt kell dolgozniuk, a sebesség túllépések, az áldozatok, az ittas vezetők által okozott balesetek számának csökkentése, illetve a biztonsági eszközök használatának növekedése érdekében. A közlekedésbiztonságának kialakítása ugyanis közös érdekünk, hiszen mindenki számára fontos, hogy, aki reggel elindul az este haza is érjen.

<< Vissza az előző oldalra