Vádat emelhetnek a cserbenhagyó ellen
Megállás nélkül hajtott tovább az 56 éves férfi.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2020 augusztusában Pogányszentpéter belterületén okozott balesetet tehergépkocsijával közlekedve egy 56 éves kalocsai lakos. A sofőr kellő oldaltávolság megtartása nélkül elsodorta az úttest jobb szélén, szabályosan haladó kerékpárost, akinek a baleset során súlyos sérülése keletkezett.
A járműszerelvény vezetőjét az egyenruhások elfogták és a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol – őrizetbevétele mellett- súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!
A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.
… hogy mindenki hazaérjen!