Vádemelés bódult vezetés miatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetben részes sofőrnél állapították meg a rendőrök, hogy a baleset idején bódult állapotban vezetett.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bódult állapotban való járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 39 éves kapuvári sofőrrel szemben.

 

A nyomozás adatai szerint a 39 éves kapuvári férfi és utasa 2016. február 28-án 0 óra 5 perckor a 85-ös számú főúton közlekedett Szárföld felől Kapuvár irányába Volkswagen Jetta típusú személygépkocsijával. A 8516-os számú út és a 85-ös számú főútvonal kereszteződésében egy Opel Corsa típusú autó sofőrje feltehetően meg akart fordulni, ennek során nem biztosított elsőbbséget a Volkswagen vezetőjének, ezért vele összeütközött. A baleset következtében - annak  okozója - az Opel vezetője és jobb első utasa a helyszínen életét vesztette, míg  a 39 éves Volkswagen sofőrje 8 napon túl gyógyuló, jobb első utasa pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A balesetet követően a Volkswagen sofőrjétől, a kórházban - kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt - mintát vettek.

 

A büntetőeljárásban megállapították, hogy a 39 éves kapuvári gépjárművezető kábítószert fogyasztott. A mintában talált értékek alapján - a szakértői vélemény szerint - a balesetben részes sofőr a cselekménye elkövetésének idején vezetésre hátrányosan ható szer befolyása alatt állt, azaz bódult állapotban vezette a Volkswagen Jetta típusú gépjárművét.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a 39 éves kapuvári férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Győri Járási és Nyomozó Ügyészségnek megküldte.

<< Vissza az előző oldalra