Vádemelési javaslat a halálos tömegszerencsétlenség ügyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést az 50 éves román állampolgárságú férfival szemben.

Pusztaszer lakott területén, a Kossuth utca és a Felszabadulás utca kereszteződésében egy magyar személygépkocsi és egy román kisbusz ütközött össze 2015. november 14-én, 15 óra 10 perc körül. A balesettel összefüggésben a személyautóban ülő csongrádi asszony a helyszínen életét vesztette, a román honosságú gépkocsiban 13 személy könnyen, 2 utas súlyosan sérült.

Az eljárás során beszerzett szakértői vélemények alapján megállapítható, hogy a baleset oka a kisbusz vezetője részéről az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása volt. Az 50 éves házi őrizetben lévő férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. 

<< Vissza az előző oldalra