Vége a helyszínelésnek a 6505-ös számú úton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul halad a forgalom.

Ahogy azt korábban közöltük, halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. március 22-én 3 óra 52 perc körüli időben a 6505-ös számú út 4+900-as kilométerszelvényében Kaposvár-Toponár belterületén. Az elsődleges adatok alapján Siófok irányából Kaposvár felé közlekedő személygépjármű haladása során jobb hátsó felével eddig tisztázatlan körülmények között egy út mellett parkoló kisteherautónak ütközött. A balesetben a személyautó utasa életét vesztette. A helyszínelés és műszaki mentés idején 5 órától 6 óra 40 percig teljes, ezt követően pedig félpályás útlezárás volt érvény. A lezárás 7 óra 30 perckor véget ért, a forgalom ismét zavartalanul halad. A baleset körülményeit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

<< Vissza az előző oldalra