Véget ért a helyszíni szemle a 102-es számú úton
A balesetben egy férfi életét vesztette, többen megsérültek.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze 2017. február 25-én 7 óra 20 perckor egy rendőrségi szolgálati gépjármű és egy személygépkocsi a 102-es számú út 12500-as méterszelvényében Perbál és Tinnye között.
A baleset következtében a rendőrautó felborult, annak utasa, a rendőrrel közös szolgálatot ellátó 38 éves polgárőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, vezetőjét jelenlegi adatok szerint súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A balesetben érintett másik személygépkocsiban további három személy sérült meg.
A rendőrök a helyszíni szemlét befejezték, az érintett útszakaszon a forgalom ismét zavartalanul haladhat.
A baleset körülményeinek további vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség végzi.
Kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek!