Versenyben a legjobbak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Regionális szakmai verseny keretében adtak számot tudásukról a közlekedésrendészeti terület egyenruhásai Szombathelyen.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának együttes szervezésében került sor 2016. május 5-én az idei Regionális Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny lebonyolítására Szombathelyen.

 

Miután a versenyt dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ünnepélyes keretek között megnyitotta, az ötvennyolc résztvevő a közlekedési és szakmai teszt kitöltése során elméletben, majd különböző helyszíneken és kategóriákban, a gyakorlatban is bizonyította tudását.

 

Öt megye - Zala, Fejér, Veszprém, Somogy és Vas - szakmailag kiemelkedő, közterületi szolgálatot ellátó rendőrei autós, motoros és karos forgalomirányító kategóriában indultak. A verseny leglátványosabb részének - a Rohonci út és a Bartók Béla krt. kereszteződésében végrehajtott - karos forgalomirányítás bizonyult. A bírák ebben a gyakorlati versenyszámban, az elméleti tesztlap eredményei mellett, külön pontozták a szakszerűséget, a forgalom dinamikáját, a mozgáskultúrát, a mozgáskoordinációt, a forgalomban résztvevőkkel folytatott kommunikációt, az összképet és a látványt. A próbatételek célja az állomány szakmai ismereteinek bővítése és tudásuk bemutatása volt.

 

Vas megyéből karos forgalomirányító kategóriában Puklér András r. törzszászlós, motoros kategóriában Bánfi Attila r. főtörzsőrmester, autós kategóriában pedig Gueth Rajmund r. törzszászlós állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, így ők képviselhetik megyénket az országos döntőn.

 

A megyék közötti összesítésben karos forgalomirányító kategóriában Puklér András r. törzszászlós (Vas megye), autós kategóriában Makszin Miklós r. őrmester (Vas megye), motoros kategóriában pedig Takács Roland r. főtörzsőrmester (Fejér megye) teljesített a legjobban. A szakmai elméleti teszt megírásában Burics Róbert r. törzszászlós (Vas megye), a KRESZ tesztben pedig Waldmann Zsolt r. törzszászlós (Veszprém megye) volt a legeredményesebb.

 

 

<< Vissza az előző oldalra