VI. Megyei Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közterületen szolgálatot teljesítő rendőri állomány közlekedésrendészeti ismereteinek bővítésére, vezetéstechnikai tudásának javítására. A kollégák Miskolcon, 2016. április 7-én a rendőr-motorkerékpáros, járőr-gépkocsivezető és karos forgalomirányító verseny keretében adtak számot szakmai tudásukról.

 

A megmérettetés KRESZ és szakmai elméleti tesztlap, valamint vezetéstechnikai pálya és gyakorlati feladatok teljesítéséből állt. A versenyzők csapat és egyéni kategóriában mérték össze tudásukat.

 

Az országos döntőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei verseny kategóriánkénti legjobbjai képviselik majd a főkapitányságot.

 

Az VI. Megyei Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny eredményei:

Csapat eredmények:    

I. Kazincbarcikai Rendőrkapitányság

II. Miskolci Rendőrkapitányság 2-es csapat

III. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály     

 

Járőr-gépkocsivezető kategória eredményei:  

I. Soltész Tibor r. tőrzsőrmester  (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

II. Sulyok Róbert r. tőrzszászlós (Miskolci Rendőrkapitányság)

III. Bencsi Balázs c. r. zászlós (Mezőkövesdi Rendőrkapitányság)

 

Karos forgalomirányító kategória egyéni eredmények:

I.Szopkó Tibor c. r. fötőrzszászlós (Kazincbarcikai Rendőrkapitányság)

II. Törökné Tiszai Emese r. főtörzsőrmester (Ózdi Rendőrkasőitányság)

III. Béres Ferenc r. főtörzszászlós (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

 

Motorkerékpáros kategória egyéni eredmények:

I.Budinszki Sándor r. főtörzsőrmester (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

II.Váradi Ádám r. főtörzsőrmester (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

III. Varró József és Kiss Csaba r. főtőrzszászlósok (BAZ. MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)

<< Vissza az előző oldalra