Visszatértek a helyszínre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt kell felelni egy 32 éves férfinak és 15 éves társának.

Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy vasúti berendezéseket – transzformátorállomást és felsővezetéket – rongált és próbált elvinni két férfi Kecskeméten.

A tolvajokat a MÁV műszerészei tetten is érték. A rongálódást ugyanis érzékelte a vasút rendszere, és jelzést küldött a szakembereknek, akik a helyszínre mentek kijavítani a hibát. Közeledve észrevették, majd megszólították a gyanús párost, a tettesek rögvest menekülőre fogták. A gyorsabb távozás érdekében még az összegyűjtött holmiktól is megszabadultak. A műszerészek azonnal értesítették a hatóságot, és részletes személyleírás adtak a két férfiról, a kecskeméti rendőrök keresni kezdték őket.

Két járőr a helyszínt biztosította, és egy alakot vettek észre, aki az egyik távoli bokorból figyelt. Amikor azonban odamentek volna hozzá, hátat fordított, és az ellenkező irányba indult el. Útközben egy másik férfi is csatlakozott hozzá. A rendőrök úgy sejtették, hogy a tolvajok térhettek vissza a helyszínre, ezért egyiküket elfogták, míg a társa elrohant. Ám hiába menekült, a rendőrök utolérték, előállították, majd őrizetbe vették a 32 éves férfit. Neki és 15 éves társának a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt kell felelnie.

<< Vissza az előző oldalra