Baleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
A műszaki mentés miatt a Gyömrői utat a Tapolcsányi utca és a Csévéző utca között lezárták.
A műszaki mentés miatt a Gyömrői utat a Tapolcsányi utca és a Csévéző utca között lezárták.
Két horrorkaraván is fennakadt a hálón Pest megyében.
Heves megyében is zajlik a betakarítás.
A járművezetők szabálykövető magatartása minden közlekedő közös érdeke Nógrád megyében is!
A mosonmagyaróvári rendőrök egy súlyos sérüléssel végződő közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az autópálya Budapestről kifelé vezető oldalán torlódásra kell számítani.
Szirmabesenyő térségében állítottak meg a közlekedési járőrök egy gyorshajtót, aki ittasan ült a volán mögé.
A betakarítási munkák miatt egyre több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban megyénkben is. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre, valamint a szabályok betartására kéri a közúton közlekedő járművezetőket.
Egy személygépkocsi vezetője az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére úgy hajtott be az útkereszteződésbe, hogy baleset lett a vége.
A kanyarodási, az előzési és az elsőbbségi szabályok betartását ellenőrzik a megye közútjain az elkövetkezendő napokban a Nógrád megyei rendőrök.
Az ellenőrzés alatt számos jogsértés miatt intézkedtek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 27 ittas, illetve 1 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 25. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A rendőrök számos esetben intézkedtek közlekedési szabályszegések miatt.
A sofőr ellen a barcsi rendőrök eljárást indítottak.
A rendőrök összesen 42 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A mosonmagyaróvári rendőrök a 8505-ös számú úton történt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Motor és személygépkocsi ütközött Pókaszepetken.
Két autó ütközött az Üllői út Népliget felé vezető oldalán.