Négyen sérültek a Hajdúnánásnál történt balesetben
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Nyáron, a jó idő a szabadba hív, így egyre több motoros vesz részt a közúti közlekedésben, ezért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében a biztonságos vezetésre hívja fel a sofőrök figyelmét.
Az ittas járművezetők kiszűrése a fő célja a csütörtöki naptól Nógrád megyében végrehajtásra kerülő rendőri ellenőrzéseknek.
Máramaros megyében két magyar, Jász-Nagykun-Szolnok megyében két román rendőr segíti a közlekedésrendészeti feladatokat.
A közutak legfőbb gyilkosa, a gyorshajtás ellen lépnek fel a forgalomellenőrző járőrök megyénkben.
Egy hét alatt 29 járművezetővel szemben intézkedtek ittasság miatt a rendőrök Békés megyében.
Az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő úgynevezett vadelütéses balesetekhez riasztották a rendőröket Győr-Moson-Sopron megyében. Három esetben a vadon élő állat nem élte túl a karambolt.
Az elmúlt hét közlekedésrendészeti eseményei Veszprém megyében.
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai – hasznos tanácsok mellett – vadriasztó síppal ajándékozták meg az úton lévőket.
Egy grúz férfi tizenöt illegális migránst akart átcsempészni az országon egy személyautóval. Bócsa közelében azonban összeütközött egy másik kocsival. Hárman meghaltak, tizenegy ember pedig megsérült.
A püspökladányi rendőrök azért állították meg a román kamionsofőrt, mert áthajtott egy piroson.
A rendőrök 2022. augusztus 8-14. között fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain.
Közlekedési balesetek vizsgálatait fejezték be a rendőrök. Az egyik járművezető Csorváson, míg a másik Békéscsabán nem biztosított elsőbbséget és okozott balesetet.
A győri rendőröket egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesethez riasztották.
Közlekedési versenyt szerveznek a borsodi rendőrök mezőgazdasági gépjárművezetők részére.
A motor a szabadság, a sebesség, de a veszély is egyben, hiszen szemben a gépkocsi karosszériájával, csak a ruházat és a fejvédő sisak védi az embert. Motorosként tehát fokozottan fontos a közlekedési szabályok betartása és az odafigyelés.
Az elmúlt időszakban Komárom-Esztergom megye útjain is több vadbaleset történt.
A Bükk hegyvidéki útvonalain ellenőriztek a rendőrök, amikor egy jármű folyamatosan levágta a kanyarokat, és áttért a szemközti sávba.
A Nógrád megyei nyomozók befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát az 54 éves cseh állampolgárságú sofőr ellen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 35 (!) ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna.