Hárman sérültek
Ketten könnyen és egy személy súlyosan sérült az elmúlt 48 órában Tolna megy útjain
Ketten könnyen és egy személy súlyosan sérült az elmúlt 48 órában Tolna megy útjain
A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy motorkerékpárossal ütközött Lövő térségében egy személygépkocsi, a balesetben a motoros súlyosan megsérült.
A rendőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán, valamint Komárom és Esztergom főútjain kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésben résztvevőkre.
A sofőr ellen a fonyódi rendőrök eljárást indítottak.
Kisgéphajó és csónak ütközött Tiszalök közelében.
Az újfehértói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Három személyautót, ebből kettőt az utánfutóján szállított egy bolgár rendszámú tehergépkocsi vezetője. A gyulai közúti határátkelőhelyen akart kilépni az országból, amikor kiderült, hogy a járműszerelvény túlsúlyos és emiatt balesetveszélyes is.
A szigetszentmiklósi rendőrök intették ki a járművet a forgalomból.
Gyalogost ütött el egy személygépkocsi Győrben, a Királyszéki úton.
Közúti közlekedési baleset történt Győr térségében, amelyben egy motorkerékpáros sérült meg.
Fokozott közlekedésrendészeti akciót hajtottak végre az Esztergomi Rendőrkapitányság egyenruhásai.
A nyíregyházi rendőrök több helyszínen egy időben tartottak ellenőrzést.
Céljuk a balesetek megelőzése, valamint a szabálysértők forgalomból történő kiszűrése volt.
A kesztölci lakos úgy vezetett gépjárművet, hogy korábban őt az Esztergomi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök négy nap alatt 56 szabálytalan autóssal szemben intézkedtek a II. kerületben.
Az egyenruhások kiszűrték a forgalomból a hibás lengéscsillapítóval közlekedő autót.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A váci rendőrök előállították azt a férfit és társát, akik úgy vettek részt a közúti közlekedésben, hogy jogosítványuk nem volt, az autó ki volt vonva a forgalomból, és a szonda is mindkettejük esetében pozitív értéket mutatott.
Európai elfogatóparancs volt érvényben vele szemben.