Megállás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről – a rendőrök aznap gyanúsítottként hallgatták ki
Csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg a balesetben. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg a balesetben. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A kisbéri és az oroszlányi rendőrök intézkedtek két olyan járművezetővel szemben, akik a járművezetés eltiltás hatálya alatt álltak.
A Pest megyei rendőrök intették ki a járművet a forgalomból.
Halálos közlekedési baleset történt Szegeden a Boldogasszony sugárút és a Galamb utca kereszteződésénél.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök 11 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt hétvégén a megyében. Az elkövetőkkel szemben a hatóság minden esetben büntetőeljárást indított.
A rendőrök összesen 54 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Egy férfi meghalt, hárman pedig megsérültek az elmúlt 48 órában történt balesetekben.
Nyolcszor intézkedtek ittas járművezetővel szemben a rendőrök Somogy megye útjain a hétvégén.
A baleset a Nyíregyháza felé vezető oldalon történt, az érintett szakaszon teljes szélességében lezárták a sávokat.
Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BKK, a BRFK és a FÖRI munkatársai.
Az angyalföldi rendőrök fedélzeti kamerák felvételei alapján indítottak eljárást két autóssal szemben.
A gépjárműforgalom zavartalan, de a későbbiekben történő műszaki mentés idejére teljes útlezárásra kell számítani.
A 4,5 órás akció ideje alatt 20 gyorshajtót mértek be az egyenruhások.
A ceglédi nyomozók közúti veszélyeztetéssel gyanúsítják azt a 42 éves férfit, aki egy közlekedési vitát büntetőfékezéssel zárt le, amelynek következtében saját és vitapartnere járműje is összetört. Először egy kutyára fogta a belassítást, majd beismerte.
Két karavánt intettek ki a forgalomból a szigetszentmiklósi rendőrök néhány óra alatt.
A fővárosi rendőrök egy zuglói általános iskola tanévnyitóján hívták fel a fel a gyerekek, szüleik és tanáraik figyelmét a biztonságos közlekedésre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egész szeptemberben fokozott rendőri jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas helyeken fekvő oktatási intézmények környékén.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén szeptember hónapban a frekventált helyen lévő iskolák előtt, iskolarendőrök és polgárőrök segítik a gyermekek biztonságos közlekedését.
Mint kiderült, a sofőr ittasan ült volán mögé. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Szeptemberben a rendőrség és a polgárőség fokozottan ügyel a közlekedésbiztonságra az oktatási intézmények környékén.